Cicásat
Azt mondta, hogy alföldi naplementét
Szeretne látni, meg igazi hideget a magnóba.
És roppant nagy faleveleket, mert azon
(ő szerinte) lehet repülni.
Aztán fákat rajzolt egy lapra és
Kirakta az első parkoló autó
Szélvédőjére. „Utazik –mondta-
Utazik az erdő”
Úgy hallotta a kabátom zsebéből
Beszélgetek vele.
Nekem már akkor sok üllő
Bádoglemez, és köszörű volt a témám
Nem értette.
Azt mondta játszunk cicásat:
Nyávogni fog, én meg simogassam.
Szándék
A város korpás haját
Végigfésültük.
Végül gőzt akart,
Én Gejzírt.
Olyan volt, mint mikor
Az óvodában sárgagyurmát
Pirossal préseltem:
Izgatott, hogy nem lehetett
Utána szétválasztani.
Az után ő akart romantikus lenni,
És a metró lámpáit holdakhoz hasonlította.
Én a melleit láttam beléjük.
Csempéé
Mintád Baumax csempéé
-majd a konyhámba kell-
Színre végülis mindegy csak
Vegye át macska büdösét
Olajsütő szagát.
Kludikkal
Pisilnie kellett
Nem volt mással
Egyedül kiment.
Az ilyen dolgokat
Meg lehet beszélni a
Sokat látott Kludikkal,
És az Alföldivel is.
Visszafele oroszkrémet kért ki,
Leszögezte: Ő fizet.
Cicásat
Azt mondta, hogy alföldi naplementét
Szeretne látni, meg igazi hideget a magnóba.
És roppant nagy faleveleket, mert azon
(ő szerinte) lehet repülni.
Aztán fákat rajzolt egy lapra és
Kirakta az első parkoló autó
Szélvédőjére. „Utazik –mondta-
Utazik az erdő”
Úgy hallotta a kabátom zsebéből
Beszélgetek vele.
Nekem már akkor sok üllő
Bádoglemez, és köszörű volt a témám
Nem értette.
Azt mondta játszunk cicásat:
Nyávogni fog, én meg simogassam.
Szándék
A város korpás haját
Végigfésültük.
Végül gőzt akart,
Én Gejzírt.
Olyan volt, mint mikor
Az óvodában sárgagyurmát
Pirossal préseltem:
Izgatott, hogy nem lehetett
Utána szétválasztani.
Az után ő akart romantikus lenni,
És a metró lámpáit holdakhoz hasonlította.
Én a melleit láttam beléjük.
Csempéé
Mintád Baumax csempéé
-majd a konyhámba kell-
Színre végülis mindegy csak
Vegye át macska büdösét
Olajsütő szagát.
Kludikkal
Pisilnie kellett
Nem volt mással
Egyedül kiment.
Az ilyen dolgokat
Meg lehet beszélni a
Sokat látott Kludikkal,
És az Alföldivel is.
Visszafele oroszkrémet kért ki,
Leszögezte: Ő fizet.

címlap
a lap
az egyesület
FÉLestek