csak a barlang látott mindent

a szörnyet aki ott tanyázott rég
és ösztönlény volt és néha kaparta a sziklát
és a kislányt aki még régebb óta élt
és bonyolult volt mint a kislányok általában

a szörny vad volt
és nem a barlangba való – túl nagy
nem a nagyvilágba – ahhoz apró és gyenge
mint a túl fehér túl sötét mesztic
a kislány szép volt
de maga sem hitte
magányában mindig a barlang szájánál ült
és a mélynek beszélt és figyelte azt
várta hátha az visszanéz belé
és elmondja hogy tényleg szép

és egy nap hangot hallott
a szörny szólt a mélyből
majd előjött odújából
és tudta ki a lány
és a lány tudta ki a szörny
régi mesékből ismerték egymást
az igaz mesékből ismerték egymást
ahol mindketten láttak már sárkányt sírni
és királyfit királyfival csókolózni
és körtemagból almafát magasra nőni
(ami éppoly természetes
mint a férfi magja mely lányt nemz)
és tudták melyikőjüknek kell meghalnia

a szörny hátravetette fejét
a kislány közelebb lépett
gyengéden megfogta puha kezével
a szörny karmokban végződő mancsait
olyan közel lépett
hogy zsenge mellei a szörny pikkelyes
mellkasát súrolták
majd piros katicaajkát
a felajánlott torokra tapasztotta

***

a kislány kezével vájt sírt a földbe
és néhány órát még a tetem mellett üldögélt
mesélt neki a jövőről
mesélt neki amiről fogalma sem volt
majd elfödte a testet
és fejét kissé lehúzva
(mintha kisebb lenne a bejárat)
bement a barlangba

csak a barlang lát mindent