Betegséggé nevezték át öröklődő boldogtalanságunk, a különös légzést, a hanghibákat. Alattuk változik a személyiség. Roncsolható, akár a szövegek. Nem figyelem már, rést kin és hol találnék. Az átélt idővel foltozom be közöttünk a közlés hiányát.
Betegséggé nevezték át öröklődő boldogtalanságunk, a különös légzést, a hanghibákat. Alattuk változik a személyiség. Roncsolható, akár a szövegek. Nem figyelem már, rést kin és hol találnék. Az átélt idővel foltozom be közöttünk a közlés hiányát.
Megtörténik néha, hogy miközben valami egészen érthető okból épp nem papírláncos lányokat vágok ki – mindegyiket ugyanúgy nevezve el –, egy üzlet üveges kirakatánál állok, minden előzmény nélkül, és az olvasómra gondolok. Arra, hogy az, ami mögöttem van: kétsávos betonút, konténer előtti bokrok, és háztetők, szóval, hogy ez – lényegében senkit sem érdekel. Vagy, hogy [...]
Köd van, olyan kora esti, és esőtől puha a kerítésfa. A pocsolyákban kóbor lelkek tükröződnek, de nem néz beléjük senki. A földút: színház, mint két takaró egy ágyban. Ahogy a szelíd kéz megtalálja paplanútját a szívdobogáshoz, úgy lopja a fekete földet alant, egymás közt, erdő és mező. És hajnalonta súlyos törzsek ébrednek a ruhátlan réten. [...]
az iskolában feketepontokat adott a tanárnő, mert arcon rúgtam valami Bélát, aztán holtpontokat írt füzetembe a kamaszkor, mielőtt arcon rúgott valami-engem – azóta az akaraterőt literben mérem, ha egyedül vagyok, az akaraterőt centiben mérem, ha nővel vagyok – nem akarok mást kontrázni rajongásodra csak kínos csöndet, amit szalagra vennék, és pörgetném, persze valaki úgyis undorítóan [...]
“A film azt az élményt nyújtja, mint mikor süteményt szeretnénk sütni, de csak lisztünk van, tehát segítséget kérünk valakitől. Erre jóakarónk, a Museum Cukrászda étlapján szereplő első harminc édesség hozzávalóit egy az egyben ránk zúdítja. Válogatás nélkül, édeset a sóssal, a szerecsendiót a szőlővel, mindent egy edénybe. Jelen esetben az edény a fejünk, amely a [...]
A félelem is csak úgy vonaglik benne mint az a félig elfojtott nevetés-szag amit kéjvágyó kutyák lihegése vonszol fel a tópartról- Tavaly ilyenkor homokszín szemeim előtt forrt a bilincs eredetileg lázadónak komponált képzeletvilágára. Tüske-viharokon keltem át, csak hogy elbukni kísérjem. Tavaly ilyenkor már nem látta odasimulni a kígyót a kereszthez.