Október 3-án indul az új, kreatív kulturális, média, író és irodalmi tanfolyamokat kínáló 5K Központ első féléve. A kreatív (széles látókörű) szemeszterek minden korosztálynak érdekes, szakmailag kiemelkedő kurzusokat kínálnak a legkisebb gyerekektől (kreatív kicsik) a középiskolásokon át (Kreatív írás középkoslásoknak) a felnőtt, vagy akár idős emberekig (A szerelmi költészet – nemtől, kortól függetlenül). A Központ különlegessége továbbá az is, hogy nem pusztán szépirodalmi alkotást (és nem csak magyar nyelven) tanulhatnak a beiratkozók, hanem bő ismereteket szerezhetnek a médiáról, a vizuális alkotási technológiákról és az internetről, illetve internetes művészetekről is. Az 5k Központ létrejöttéről, az ott folyó munkáról Balogh Endrét (JAK-elnök, a prae.hu főszerkesztője), az egyik alapítót kérdeztük.

FÉLonline.hu: Nem egy intézmény, irodalmi kör, egyetemi kurzus, egyesület foglalkozik ma Magyarországon írásoktatással. Ez mutatja, hogy az elmúlt években megváltozott az írásművészetről való gondolkodás: eloszlott körülötte a misztikus (zseniimádó) köd, újabban igény mutatkozik arra, hogy foglalkozzunk az írott nyelvvel, a szövegalkotással, és a szépírás oktatásával. Az 5K Központban rengeteg szakmájában, és a tanírásban több (tíz) éves tapasztalattal rendelkező irodalmár fog oktatni. Miben lesz más a tanmenet nálatok ahhoz képest, amit ők eddig csináltak?

Balogh Endre: Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy írni mindenkinek kellene tudni, de nem mindenki nagy író. Számomra minden nagy szerzővel való találkozás fontos volt az életben, történt lett légyen ez akár könyvön keresztül vagy személyesen. Takács Zsuzsa, Csaplár Vilmos, Esterházy Péter, Nádas Péter vagy Szilágyi István személyes jelenléte viszont olyan pluszt ad az arra fogékony embernek, ami miatt várhatóan örök életében foglalkozik majd irodalommal. Vannak köztünk olyan jelentős írók, művészek, akik most tanítanak először, és persze olyanok is, akik már tapasztaltak ezen a téren. Aztán fontos volt nekünk az – a prae.hu általános művészeti portál miatt az én részemről nem meglepő –, hogy több művészeti ág is választható legyen. Hiszen nem létezik, hogy valaki csak a képzőművészetbe bezártan él, nagyon inspiratív mindenki számára egy-egy más művészeti ág. Ezen kívül azt is szerettük volna elérni, hogy szabad, nyitott, okos emberek laza, azaz kényszerek nélkül felálló közössége legyen az 5K.

FÉLonline.hu: Magyarországon (vagy másutt a világban) van perspektívája az írásnak (akár szép, akár publicisztika)? Tudnád javasolni, középiskolásoknak, egyetemi hallgatóknak, vagy fiatal felnőtteknek a kurzusokat, mint életpálya, mint munka? Ha valaki elvégzi a központ négy félévét kap olyan szakmai tudást és megbízható papírt mellyel munkát (vagy még inkább megélhetést) talál? Van a szépirodalomnak ilyen értelemben vett piaca, amire ráépülhet egy független magániskola?

Balogh Endre: Aki jól fogalmaz, az el tudja mondani, amit akar. Ez nem árt egy teljesen hétköznapi foglalkozásnál sem. Másképp ír, beszél egy olyan ember, aki kipróbálja, milyen történeteket vagy verseket tud írni. Ahhoz hasonlítanám ezt a folyamatot, hogy igazán az síel jól, aki a váratlan helyzetekre azért készült fel, mert ment már át buckákon, került már ki egymás sűrűn mögé helyezett karókat, azaz olyan, aki a váratlan helyzetekre is felkészült. Ráadásul az írás, egy hasonlat vagy egy metafora megalkotása bizony örömforrás is lehet, nem beszélve arról, hogy egyre több a funkcionális analfabéta Magyarországon. Azaz azt gondolom, hogy minden életpálya során jól jön, ha valaki jól ír, persze vannak olyanok, amelyeknél kifejezetten előny.

Miben mások az itteni órák, mint mondjuk bármelyik egyetem Magyar (alap) szakjának irodalom- vagy kultúratudományos stúdiumai, mi a tanmenetetek célja? Mennyiben képeztek akár tudományos vitákban is résztvevő “szakembereket” és mennyibben inkább magasan kvalifikált “műélvezőket”?

Balogh Endre: Arra számítunk, hogy egy-egy ember egy vagy legfeljebb két kurzusra iratkozik be. Aki a szerelmi költészetre kíváncsi, az meghallgathatja, hogy egy egyetemi oktató, Bánki Éva, és egy fiatal, a szerelmi költészettel foglalkozó ember, Urfi Péter közös óráin mire jutni a szerelmi költészet feltérképezésében. Ez tehát hasonlít egy egyetemi szemináriumra, csak sokkal játékosabb, sokkal szabadabb lesz, és a cél valóban a műélvező. Erre és a hasonló, például operáról szóló órákra a művészetekkel nem professzionálisan foglalkozó embereket várunk. Az íróiskolában viszont valóban a személyes jelenlét, a megjelenő írók azok, akik egyedivé teszik az 5K Központot, miattuk érdemes ide járni.

A kínált kurzusok tematikájából az látszik, hogy hangsúlyt fektettek az internet illetve a megjelenő új szöveghordozó felületek megismerésére, használatára. A technika fejlődésével megjelenő új szövegtípusok (blogpost, twitterbejegyzés, facebook-reklámszöveg) ismerete, kreatív használta (mondjuk szépirodalmi műfajként való felhasználása) is szerepel a programban? Lehet, hogy ti nevelitek ki a jövő twitterregényíróját, vagy fácseköltőjét?

B.E.: Deák Dani, aki a videókurzust indítja, mindenképp az internetes közlés irányába viszi az embereket, ráadásul épp az a célja, hogy a kurzusokról olyanok jöjjenek ki, akik jót forgatnak, ráadásul azzal is tisztában lesznek, hol közöljék, hogy sokan lássák a rövidfilmjeiket. Az Íróiskolában sokkal általánosabb írásoktatás zajlik majd, de aki arra érez késztetést, hogy az új formákban találja meg magát, a saját hangját, annak igen sokat tudunk majd mondani. Az egyik oktatónk – Pál Dániel Levente – például épp ilyen tárgyból doktorál, azaz olyan tárgyban, amit lehet, hogy részben ő maga hoz létre. Mindezen felül úgy tűnik, hogy az óráinkat egy speckó rendszeren keresztül, amit a netbeszed.hu fejleszt ki, októbertől majd távoktatási formában, interneten is követni lehet.

Tehát leszámoltok az irodalom röghöz (könyvhöz) kötésével. És számoltok az új médiumok kínálta népszerűsítési technikákkal, a szépirodalom műfajköziségével és intermediális felhasználásával, és azzal is, hogy ezt hogyan lehet népszerű kulturális termékké tenni. Hogy jönnek a képbe a népszerű magazinok?

B.E.: Az irodalom könyvhöz kötöttsége szerintem még jó ideig meglesz, és ezt én szeretem. De emellett rengeteg olyan út van, ami él, és látahtó, hogy élni fog. Az a nyelvi-szellemi környezet, melyben ma élünk, a magazinok világát is magába foglalja, ami az én megfogalmazásomban inkább így hangzik: a magazinok nyelve akaratlanul is alakítja a mi nyelvünket, ahogy a sorozatok, a reklámok nyelve is. Ezért jó, ha ismerjük az ő szokásaikat, működési mechanizmusukat is.

Az alkotás elsajátításán kívül mennyit foglalkoztok az interpretációval a kortárs szövegtérben? Vagyis mennyire fekszenek rá a kurzusok arra, hogy jó internet olvasókat, profi rss bújókat, vagy litlájkolókat neveljetek?

B.E.: Lesznek olyan előadások, amelyek erről fognak szólni, de egyes órákon nem kerüljük ki a hagyományosabb irodalomtörténeti gondolkodást sem, hiszen aki ebben járatlan, az nagyon könnyen elköveti azt a hibát, hogy azt hiszi, ő találta fel a felező nyolcast.

Mennyire segítik elő ezek a kurzusok az itt végzett irodalmat fogyasztók választásait a végtelen szövegárban? Vagyis szerinted mennyire lehet az oktatással befolyásolni a jövő irodalmi kánonját?

B.E.: Fontos tapasztalat, hogy a gimnáziumi, sőt: az egyetemi oktatásban is kevés idő jut a kortárs irodalomra, holott ennek többé-kevésbé alapos ismerete nélkül mindazok, akik írni kezdenek, a közelmúlt vagy a régmúlt nyelvén szólalnak meg. Így tehát mindenképp lényeges az ízlésformáló szerepük, ez felelősség, de ezzel tisztában is vagyunk.

Nem gondolod, hogy ezeknek a kérdéseknek már évekkel ezelőtt be kellett volna épülniük az általános tananyagba? Szerinted miért áll ellen az oktatás az internetnek, a szabadon áramló, korlátlanul sokszorosítható, mindenki számára elérhető szövegeknek, egyéb művészeti tartalmaknak? Az 5K Központ lehet ilyen hiánypótló intézmény, ahol a legolcsóbban, de leginkább szakmaibban, jól strukturált órákkal, lelkes tanárokkal lehet kielégíteni a kortárs irodalom iránti kíváncsiságot?

B.E.: Mi most léptünk, egyébként az intézményes oktatásban ezeknek igenis ott a helyük. Szívesen működünk együtt olyan iskolákkal, akik figyelmet fordítanak ezekre, és örömmel megelőzik a korukat (vagy hát inkább lépést tartanak vele).

Kiknek a jelentkezését várjátok?

B.E.: Úgy gondoljuk, hogy érdemes már a kicsikkel elkezdeni a közös mesealakítást, erre van a Kreatív kicsik óra. A középiskolásoknak szerintem a szerelem eleve húsba vág, ugyanúgy, mint a számukra fontos netes videóközlés, de indítunk csak nekik kreatív írást, valamint jó a kortárs irodalommal is részletesebben megismerkedni. A fiatalok és középkorúak számára, no persze az idősebbeknek is szerintem fontos lehet a képzőművészet, az opera világa, vagy a felnőtt íróiskola. Tehát gyakorlatilag minden generációra számítunk, mindazokra, akik hisznek abban, hogy lehetnek kreatívak.

Tehát, aki többet akar tudni irodalomról, kortársról, kreativitásról, kommunikációról, internetről és médiáról, iratkozzon be az 5K központba szeptember 28.-ig!

A Vízraktér befogadása és beindítása, a fürdőt üzemeltető Budapest Gyógyfülredői és Hévizei Zrt. szerint jó lehetőség arra, hogy a Király fürdő, hasonlóan az általuk üzemeltetett többi fürdőhöz, új, egyedi arculatot kapjon. Azt is el szereznék érni, hogy a budapesti fürdőket ne csak a főleg gyógyulni vágyó idősebbek, hanem a fialok is gyakrabban látogassák, hasonlóan a múlt század elejének fürdőkultúrájához. Ezért a művészeti események mellett (jegy váltása ellenében persze) mindig lehet majd fürdeni is.

Simor Ágnes, a Vízraktér optimista művészeti vezetője szerint mindenképpen tovább kellett lépni és, bár a jelenleg is zajló per (melynek következő tárgyalása szeptember 20.-án lesz) mindenkit megviselt, muszáj folytatni – az ügy érdekében többek által önként vállalt – munkát amely a Tűrakteret nagy hírű intézménnyé tette. Igaz, anyagilag jelenpillanatban csak decemberig látnak előre, sok reményt fűznek az új projekthez. Amit lehetett átmentettek a Tűzraktérből, többek között az asztalok is ugyanazok maradnak, mint a régi helyen, igaz kicsit átdizjánolták őket az új névhez. Reméljük a művészeti-kulturális értékek is új otthonra lelnek, és bár, ahogy több helyen írták, biztos nem lesz ugyanaz, de legalább olyan jó közeget teremtettek.

Az új helyszín hiányosságait kreatív ötletekkel pótolták az alkotók. Az udvaron fűthető cirkuszi sátor áll, amely eső esetén is képes helyt adni a filmvetítéseknek, a könyvbemutatóknak és felolvasóesteknek, ezen kívül pedig a Tűzraktér artistái állítják fel benne „porondjukat”.

A szűk kádfürdőket színházi térré alakították. A performance-okat így kis csoportokban lehet megtekinteni, a közönségnek a kádból nincs hova menekülni, így a színészek az arcunkba mászva játszhatnak, ami hihetetlenül közvetlenné teszi az előadásokat.

A Vízraktérben a szervezőknek főleg az okoz gondot, hogy az épület műemlékvédelem alatt áll, így még egy szöget sem lehet engedély nélkül beverni a falba (nemhogy tereket egybenyitni, falat építeni, vagy dönteni). Az emberek kiszolgálására ráadásul összesen egy büfépult áll rendelkezésre, ugyanakkor a sokat próbált kantinosok uralják a helyzetet. A külső bárpulttal kiegészült Vízraktérben garantáltan lehet majd jókat inni, és ameddig a Picasso Point konyhája a felelős érte, enni is, az biztos!

Ma este tehát a remek kádfürdő-performaszok mellett színház-irodalom-látvány etűdök lesznek láthatók. Fellép: A Hólyagcirkusz, a Radikális Szabadidő Színház, a JAK szerzői, a szökőkútnál koncertek várják az érdeklődőket. Lesz Andraxíinház: zenés-táncos performansz vízre és térre

.A „vizes jegy” 2500 Ft, amely tartalmazza a fürdőjegyet; a „száraz jegy” pedig 1500 Ft lesz.

(fotó: Braun Benjamin)

Az instant vers elfogyott

Nem lehet tudni, hogy Fráter Zoltánnak, a kötet szerkesztőjének mennyit kellett válogatnia a szövegek között, de az már első olvasásra is érezhető, hogy flottul, gördülékenyen követik egymást. Izzadságfolt nem, ellenben sajátos költői potenciál látszik körvonalazódni rajtuk. Ugyanakkor, mint ilyenkor szokás, meg kell itt is említünk, hogy a múlt század jelentős költőinek lenyomata ettől még kitapintható rajtuk. Így Kosztolányitól, Babitson, József Attilán át Petri Györgyig, a folyóirat címadó versét író Pilinszky Jánosig be-be épülnek a versekbe felismerhető, kezdő és záró sorok, beszédmódok, trópusok, formák és alakzatok.

A kötet egyik szerzője, Tarcsay Zoltán (anno) azt nyilatkozta az antológia egyik bemutató estjén, hogy a költői hagyományokat nem lehet, és nem is szabad csak úgy felülírni, ellenben élni lehet és kell is velük, be kell építeni a szövegekbe. Ez, ahogy Kulcsár Szabó Ernő a könyv előszavában fogalmaz:

Nem reprezentatív >>metszet<< arra nézve, merre és milyen minták szerint alakul a legújabb magyar vers tájékozódása. […] mindössze mozaikszerű képet kínál az ezredforduló utáni költészeti lehetőségeinek némelyikéről.

Jó választás volt a kötet címéül Stolcz Ádám versének címét adni. Ebben a mozgalmas vagy még inkább, a srác poétikájára roppant jellemzően, a felkiáltásszerű szövegben, a közvetlenség mellé fájdalom, a tisztulási vágy mellé rothadás, a barátság mellé idegenség, a város evidens közelsége mellé a lakóterek távolságának képei kerülnek. A felkiáltó mondatok, üres parancsok, dühödt kiáltások ugranak ki a versszakokból, és létesítenek kontaktust a következővel. Az élet kérdéseit üres reklámszövegek magyarázzák, az otthon fénye vallatólámpaként rúgja arcba a betanítottnak vélt valóságot.

Egészben (semmi) sem egész

Ahogy a nagybetűs költészetben, itt is elő-elő jönnek olyan témák, mint például az ismert valóság megkérőjelezése, vagy az (költői? Szövegbéli?) önazonosság kérdései. Kortársi én-szemlélet jelenik meg Palágyi László reflex című versében, melyben sajátjaként, én-jének részeként, gesztusaként csak a mutatóujja rángását tudja azonosítani. Ezzel mintegy önmagára (értsd: a lírai alany dologra) és önmagára (mint rángó ujj) egyszerre mutat rá.

Az idegrángás az orvostudományokban való mély jártasság nélkül is belátható, hogy nem feltétlen tudatos mozgatás eredménye. Vagyis a szemlélő, aki ez esetben egy a mozgást végző énnel csak úgy értelmezheti gesztusként saját mozgását, ha jelként, üzenetként fogja fel testének véletlenszerűségét. Úgy is gondolhatjuk, hogy testként csak annak természetes működésén keresztül lehetünk „önmagunk” számára jelen.

Nyerges Gábor Ádám (akinek szövegeiről egyébként lapunkban olvasható elemzés) nagy versének, a Karthágónak végén is sajátos, ehhez az előző probléma körben tárgyalt, részben hasonló, önértelmezés mutatkozik meg.

A vers olyan metamorfózistörténet, ahol az önagával mint gúnyrajzzal azonosítható valaki gyerekből üres, szürke, pózokból és elvárásokból álló egzisztenciává alakul („mit Karthágó felett a méteres hamuréteg”), aki már úgy érezi, hogy nem is borotválkozhat (kvázi nem csonkíthatja magát), mert a szakáll ami az arcára nő már más valakié.

A kohézió (mint olyan), az igényes (pöpeckedő) nyelvi megformáltság, és a központozás sok versből (természetesen?) hiányzik. Ám ez nem baj, mert a jó olvasó minden művi hiányt jelként értelmez. Ilyen “művi hiányosságok” egész sora található Kántás Balázs írásaiban. Az ő verseiben, bár a mondatok határai jelölve vannak, a versszaknyi mondatok között azonban nagyon halvány, vagy láthatatlan a logikai, vagy az asszociációs kapocs.

Ez a versalkotási mód tán posztmodern költészeti gesztus, hiszen az űrt a fragmentumok, szilánkok, vagy egyszerű impressziók között, nekünk, olvasóknak kell megtöltenünk tartalommal.

Felrágja a csontra

Szerelem és szakítás, öregség és halál minden korban, mindig aktuális téma, feldolgozandó élmény. Nincs ez másképp a ma huszonéves költőjénél, Fehér Renátónál sem, aki mint, egy visszafelé játszott filmben, új húst helyez ezekre a „lerágott csontokra”. Mindezt úgy éri el, hogy a régi, jól bevált formulákat abszolút kortárs, szinte élőnyelvi szövegtérbe helyezi.

tudomány(mint)szöveg(mint)tudomány

Smid Róbert sorai túlnyúlnának a lapokon, ha a szemfüles tördelőszerkesztő (kérése ellenére) nem helyezte volna el őket egymás alatti, beljebb kezdett sorokban. Az ennek eredményeképp kapott furcsa szövegképpel bíró versek, így olvasás nélkül is felkeltik a Beszámított veszteség olvasójának figyelmét. A szövegek hemzsegnek a filozófiai utalásoktól és társadalom- és irodalomtudományi terminusoktól, de megértésükhöz, szerencsére, nem feltétlenül bölcsészdiploma, de némi műveltség azért nem árt. Amolyan összekacsintás -féle túlkódolás ez a szerző részéről, ami annak, aki veszi a lapot, duplán betalál.

A recenzió másodközlés. Eredetileg 2009 december 22.-én jelet meg, az azóta az internetről sajnos nyomtalanul eltűnt alterblog.hu kultúrfitnesz rovatában. Így, két év távlatából viszont már látszik: az apokrifot nem szűnt bele a kötetbe, sőt azóta, az antológiából többen már saját kötettel (van, aki többel is) bírnak. Szerzői folyamatosan jelennek meg országos folyóiratokban, antológiákban, ráadásul mint az az Apokrif online-on olvasható volt, februártól a folyóirat is csatlakozik az országosan terjesztett folyóiratok táborához. Sőt előkészületben van második antológiájuk, melyben ezúttal prózákat válogatnak majd egy kötetbe a lap szerkesztői. De addig is, jelen könyvet ki-ki olvassa el!

Mialatt Nagyferó szánalmasan hálelújázott a nagyszínpadon, szemétből készült ruhákban vonultak fel a toalettjüknél sokkal szebb lányok a SZINdizájn keretében. Este a Magashegyi Underground (ismét) bebizonyította, hogy nem egy egyszerű MR2-vel pumpált egyslágeres “álter” banda, és hogy van élet van Kardos-Horváth után. Tiszteletét tette a legendás Vágtázó Halottkémek nevezetű ősi, magyar, harcore ethno-punk banda. Hajnalra a Mystery Gang rockabilyén pedig kilyukadt a talpunk.

Ronda, szemétből van, büdös is?

A SZIN Magyarország talán legzöldebb fesztiválja. A sört, mint írtuk, kizárólag visszaváltható, újrahasznosított repohárban adják, mindenhol fel van szerelve szelektív kuka, van zöld sátor öko- és vízlábnyom méréssel, és még szuper zöld reruhaneműket is felsorakoztattak tegnap a SZINdizájn parton a szervezők. A ruhaköltemények a fesztivál Zöld Divat pályázatára készültek, a divatbemutatón a nyertes dizájnerek mutathatták be alkotásaikat. Volt olyan darab, amely boldogabb óráiban szúnyoghálóként funkcionált, és olyan is, amely előző életében tejes vagy szemetes zacsi volt. Nem semmi látványt nyújtottak az újrahasznosított limlomok a szép modell lányok testén.

Tót Eleonóra leveleket formázott papírhulladékból, hasonló anyagból kreálta Varga Ramóna a sára zöld-rendőr kapaljait, míg Megyeri Zsófi azt mutatta be, hogy a Borsodi, az idei fesztiválokon forgalmazott sörösobozaiból milyen ékszer-remekeket készíthet korunk ügyesebb, zöldben gondolkozó leánya. Ennek praktikáit a show után meg is mutatta: gyűrűt készített a funkciója vesztett aludobozból.

Kérdésemre az egyik modellcsaj, Anna elmondta, hogy a ruhákat viselni mindenképpen érdekes élmény, még kényelmesnek is mondható, csak vigyázni kell rá, hogy ne deformálódjon az alumíniumszoknya lépcsőzés közben, mindenek előtt pedig hozzátette: egyáltalán nem büdösek a szemét-ruhák. Igaz nem utcai viseletre rendeltettek, a szervezők célja ugyanis ezzel a bemutatóval az volt, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy az eldobott tárgyakat nem nyeli el a föld, fel lehet és fel is kell őket még egyszer, vagy lehetőség szerint többször is használni.

Hegycsúcson az underground

A magyar Patti Smith, Bocskor Bíborka fémjelezte Magashegyi Underground igen magas színvonalon, pörgősebb, tökös koncertverzióban játszotta el tegnap kora este az MR2-ből és más rádiókból megismert slágereit. Az együttes 2007-ben alakult, a Kaukázus valami ikeregyüttesszerűségeként, rajtuk úgy látszik sikerült teljesen átlépniük, és valami sokkal faszábbat: tartalmasat, zeneibbet, kevéssé didaktikusat csinálniuk helyette. Megmászták az alter szcéna hegyét, és kitűzték a zászlót a legnagyobb nevek mellé.

Elmondásuk szerint az idei nyár legjobb koncertjét adták, a meglepően lelkes közönségnek. Igaz, ez zenész közhely, de tényleg lehetett benne valami: az egy órás koncert egy pillanatra sem ült le, maximális hangulatfokon zajlott. Reméljük tudnak még ennél is népszerűbbek lenni. Tegnap is felcsendült a “nagy-szín-pad, nagy-szín-pad” rigmus, nem véletlenül, hiszen az amúgy nem olyan kicsi Music Channel Aréna sátorban tenyérnyi hely nem volt szabadon. Kb. ezren énekelhettük közösen az amúgy zeneszövegileg is teljesen korrekt refréneket, amelyek tényleg lassan megérdemelnek egy nagyobb színpadot.

A vissza taps őrjöngéssé fajult. Szörnyű, hogy a rugalmatlan szervezés nem engedett visszaszámot a zenekarnak, így végül teljes létszámmal a közönséggel együtt huhogták el a metróhuzat markáns kezdőriffjét, így bár nem teljesen kielégülve, de mindenképpen elégedetten távozhatunk az egyik legjobb SZIN koncertről.

Vágtázó agyfasz

A fesztivál egyik legnagyobb eseménye a VHK nevű legenda SZINre léptetése. A nagy múltú világhírű magyar, zeneileg igen nehezen behatárolhatatlan, együttes 1975-ben alakult és 2001-ben oszlott fel. 2008-óta játszanak újra, igaz nem az originál felállásban, de az énekes-alapító Grandpierre Attila üvölti, ugrálja és celebrálja még midig a zenei preforance-ra emlékeztető fellépéseket.

A jelenséget elég nehéz szavakba önteni. Az ember messziről annyit lát, mint bármelyik punk-rock koncertből, igen vehemens dallamokra agresszíven ütik egymást meglett férfiak. Mégis sokkal több holmi zúzdánál. Az egész megjelenésükben, a név jelentette legendában, van valami kultikus jelleg. Úgymond szakrális eseménynek számít részt venni egy ilyen koncerten, legalábbis egy rajongó szerint.

Cirkuszi RnR

A Mytery Gang előadása sokkal könnyedebb, mutatványszerű. Közismert és saját rockabily nótára riszáltatják jelentős számú rajongótáboruk seggét. A show közben végig mosolyognak miközben méteres dobókockákon ugrálnak, vagy éppen szétverik a nagybőgő lakkozását.

Ma lesz a SZIN utolsó és egyben legfőbb fő napja. A Buli pedig továbbra is öléggé konkrét!

Douglas Adams a felhők közül letekint a Szegedi Ifjúsági Napokra, és boldog: itt minden második ember törölközővel a vállán ballag. Ki bent, a Partfürdőben, ki a fesztivál területén kívül, a csúszdás élményfürdőben, ki pedig a nyers Tiszában mártóztatja meg föl-fölhevült testét. A férfiakat, a fürdőzés után az Axe sátorban mossák jóképűre szexi férfimosó lányok Axe szagú lókefével. A performance előtti téren vízipisztollyal szemközt lövést és hormonszagú ingyen ölelést kaphat a bamba szemlélő, sőt ingyen kotonnal jutalmazott nemi szűrővizsgálatot is hirdet egy filctollal fércelt tábla.

Továbbra is fenntartom, mivel többed magammal háborogtunk tegnap 16:00-kor a Szabó Balázs Band koncertjén, hogy szörnyű, sőt kiábrándító dolog népszerű együtteseket nagyobb színpadra felállítani ilyen lehetetlen délutáni időpontban. Nemcsak, mert a közönség a küzdőtér árnyékosabb felére tömörül, így a zenészek féloldalvást kénytelenek játszani, amíg a hangszer a melegtől a testükhöz gyógyul. Csápolni sincs kedve így a közönségnek, mivel a SZIN Színpadon ebben az időben pont szembe süt a nap, ezért inkább kényelmesebb üldögélve szörpölgetik a fröccsöt.

Este viszont, amikor el lehetne menni bulizni, minden koncert egyszerre van. Ezért az érdeklődők vagy csak ide, vagy csak oda mennek, ha meg elisszák az időt két koncertet is kihagynak, pedig pénzzel fizettek a jegyért. 19:00-kor a Vad Fruttikal teljesen egyszerre sípolt a Kerekes Band, akik szokásához híven agyonhajszolták a közönségüket a dög melegben. Kihasználva, hogy a sátor padlózata trambulinná alakul az ugrálásra, Fehér Zsombor, az énekes állandó ugrálási parancsot adott ki, amitől szabályosan szétesett a sátor.

Egy órával később a HS7 is (hang)versenyezni kényszerült a Žagarral. Utóbbi zenekar tegnap szépen kitett magáért amúgy. Régebben valahogy szerényebben küldték, de tegnap egyen napszemüvegben egyenes feketére vaxolt hajjal, és max svunggal nyomták.Melléfogás szerintem, hogy tegnap a két nagy külföldi húzónevet az amerikai Whaetus és az orosz Russkaja-t egy időpontban, a fesztivál két, egymással köszönő viszonyban sem álló pólusán helyezték el… elég kellemetlen volt rohangálni a koncertek között.

A mai munkaszüneti délután a kivénhedt rockereké. A SZIN színpadon 17:00-kor nyócóramunkázik a Beatrice, közéjük ékelődik a Subscribe , majd Pataki Atilla bőrfejéről csöppen le a szentimentális rockballadák minden izzadsága. Az alter szcéna metróhuzatja a Magashegyi Undreground játszik 19:00-kor a Music Channel Arénában. Tíztől pedig a Mystery Ganggel rugdalhatjuk szét poros dorcónkat.

A szervezők sara, hogy a fesztivál első napja délutáni matiné volt csupán, semmi több. Az így is rajongóhiánnyal küzdő új Kispál-bandát, az amúgy szerintem fasza Velőrózsákat, az amatőr zenekarok délután fél négyes sávjába rakni: hiba. Dohogjon akkor a szegedi Exit zenekar, de ne egy ikon, egy olyan, aki százezrek előtt búcsúzott a tavalyi Szigeten, görcsöljön egy behalt effekt miatt, fél hatkor, hogy így még egy számmal kevesebbet is játszva, vissza taps nélkül vonuljon le. (De komolyan, volt 20 ember velem együtt? Más -tök érthetően- ilyenkor még lángost eszik a fröccshöz…)

Ezután az egyre vadabbul megszólaló Intim Torna Illegal kavarta a port a Pepsi színpadnál, ahol a tánctér mindenki bánatára pőre, burkolatlan. Az egyszeri strandpapucsos SZIN-látogató ezt 20 perc pörgés után a fogain és a hallójáratain érzi, izzadsággal kevert avar ragad a vádlikra. Ezeket a két hasonló érdeklődésű közönséget vonzó zenekarral, az Esti Kornéllal és a Korai Örömmel egy idősávban játszani kénytelen zenekar, jogos elégedetlenkedéssel meg is jegyezte, persze ettől még nagyon jót szórakozott az ember rajtuk a naplementében, vacsiidőben.

Egyébként a fesztiválnak otthont adó Partfürdő zseniális létesítmény, lehet fürödni bulizás közben, a sátrak nagy része a Tisza partján van, a város pedig karnyújtásnyira. Így telekajálva magunkat, találhatunk a városban olyan ivót, ahol 90-ért mérték a nagyfröccsöt, csocsó is van, és a fesztivál területétől csak a híd választja el. Ilyen adottságokkal egy magyar feszt sem rendelkezik.

Különben a benti árak sem kifejezetten magasak. Ide még nem ért el a “civilizáció” nincsen órával fizetés, itt még el tudod inni a pénzed, tarhálni is lehet majd, ha ez megtörtént. A pohár viszont újra, így nem kell bokáig mászni a szemétben sem, mivel mindenki őrizgeti saját küblijét, amelyet ha elveszt, bukja a kaúciót is, így mindenki inkább magánál tartja, többnyire a bilincsforma övre csatolható tartóban.

A messzi Szeged és fesztiválja mindent összevetve nagyon jónak ígérkezik, tessék dobni a melót, vagy a facebookot, és elindulni még ma este (Kerekes band, Watch my Dying, Zagar, Russkaja) ide!

A péntek este sok alkalmi zenekart szült, volt akinek élete koncertjét, és olyan is akadt aki csak szimplán megfázott. Rácseszett ugyanis, aki a tegnap estét a szabad ég alatt töltötte. Hideg szél lett, a hőmérséklet őszi, a hangulat viszont nem lankadt a didergéssel.

Már kora délelőtt utcazenész lányokba botlottunk. Ők Budapestről jöttek, azt eszik és isszák, amit utcazenélésből összetarhálnak. Egyébként ők voltak a negyedik társaság, akiket a helyi félig sem telet kempingből páros lábbal rúgnak ki, mert nem foglaltak helyet. Úgy látszik az ottani gondok-tulajdonos vagy a pénzt vagy a fiatalokat utálja (ebből kettő ciki).

Bővítettük ismereteinket a kis színpados fellépők terén is. Találtunk új kedvenceket, pl. Pusztai Julit és bandáját és a valószínűleg leghülyébb nevű Hó Márton és a Jégkorszak nevű formációt. Este újra a külföldi zenészek szórakoztatták az utca fázó népét. Mi tegnap a kölcsön harmonikával játszó spanyol Gajdo együttesre ráztuk.

Ma lesz a főnap, két vállalkozó beszélgetéséből tegnap kiderült, hogy már nagyon várják a Szombati kavalkádot, ekkor vannak a legtöbben. A közönség egyéb iránt jó étvággyal iszik, egyik éjjel-nappali üzlet előtt sem lehet megúszni a sorban állást, az olcsóbbnál olcsóbb piákért. Akárkivel beszélünk, mindenki azt mondja, hogy a fesztiválok közül, még szállással is a veszprémi Utcazene a legolcsóbb.

A második nap is kibírhatatlan volt a hőség napközben, az esti vihar csak a bulizók ijesztgetésére volt jó. Az utcazenészek végre kimerészkedtek barlangjaikból, nyomták síppal, dobbal, vuvuzelával. A hálás magyar közönség egyetértően one more timeozott a menőbbnél menőbb külföldi együtteseknek.

Délután, a tikkadt fesztiválozók, a szavazatukért versengő utcazenészek koncertjeivel melegítenek, a belvárost behálózó kis színpadok előtt. A hulla másnapos fellépőkön ez nem látszik ugyan, pedig a tét nagy, az Utcazene Fesztivál győztes bandája 1 000 000 forintot ihat el.

Szerintünk a legfaszább jelenség idén is a TükeZoo. Róluk már tavaly is írtunk méltató sorokat. Ez azért van, mert mi elfogultak vagyunk a jó szöveg és zene iránt (kódjuk UZ06, a szavazás menetéről bővebben itt). A Trabisch című “koncertvégi” slágerükön kívül, az idei felfedezettünk a Tűsarok. De azt is jó tudni, hogy a Hiphop nem egy sport. A banda ma 16:30-kor játszik a Man at Work színpadon.

Egy náluk fiatalabb banda, a Young Bluesers is kitűnően nyomja. A válogatott Blues ér Rock n’ Roll slágerek közé hasonló stílusú, kicsit pörgősebb saját számokat is csempésznek. Sokan vannak a színpadon és mind remek zenész lesz (kódjuk a UZ20). A Márk fiúról (UZ10) már tegnapi képaláírásukban megmondtuk, hogy geci jó. Eddig ezek a fellépők voltak, akik jobbak voltak mint a Megasztár. Ugyanakkor vannak olyan bandák, akinél felmerült, hogy ha ők itt vannak, kik lehettek azok, akiket meg sem hívtak a rendezők (akiknek egyébként riszpekt).

A kis színpadok éjszaka sem állnak le, jönnek a külföldi faszaságok. Ilyen együttesekkel, mint Tolga vagy La Tresca. Mi tegnap a Wombo Orchestra koncertjén nyomtuk, a skapunkot, a Spar melletti színpadon. Elég nagy, majdnem nagyszínpadnyi közönség gyűlt össze (ők ma 22:30-tól a Gazdaságtudományi kar színpadán lesznek). Jó, nem voltak olyan sokan, mint az elég nagyot alakító LGT emlékzenekar koncertjén, ahol az emberek nem fértek fel a lelátókra, az utcán buliztak.

A válogatott és önjelölt zenészeken kívül a “veszpréminagycirkusz” mutatványosai is szórakoztatják a jónépet reményteljes produkcióikkal. Vannak tűzzsonglőrök, ördögbotterek, és még Marcell, a báhóc is osztogatja elképesztő szaltóit 20 magyar forint ellenében.

Kettőkor van lámpaoltás, a területet megszállják a rendőrök és csendre utasítanak minden renites elemet. Lehet, hogy túlságosan is beleélik magukat a megtisztelő feladatba, például minket komolyan viselkedni sem hagytak, mondván, hogy a Magyar Rendőség állományra nem kell “vigyázni”, elküldettünk, szégyelljük magunkat.

Ma folytatódik a kavalkád, borok a hűtőben, sör a kredencen. Ereszd el a hajam!

Veszprém kereskedelmének jelentős hányada, ez alatt a négy nap alatt zajlik le. Egy kedves kisbolt, a fesztivál legfrekventáltabb helyén, például csak a fesztiválra nyílt meg. Kétszáz forintot el nem érő pénzért kínálják a legnépszerűbb söröket, sőt a többi szeszt is minden üzletnél olcsóbban adják, kérésre poharakat, dugóhúzót is mellékelnek. Úgy látszik a helyi vállalkozók (akik évek óta szentségelnek már miatta) végre kitalálták, hogyan lehet felvenni a versenyt a város, és így a fesztivál közepén álló multi ellen. Kajából is több lett, több stand és pékség várja az éheseket, mobil kávézók is nyíltak.

A kevés utcazenész, aki tegnap vodkanaracs helyett mégis zenélésre vetemedett, már most a hazaútra gyűjt. A tehetségkutató (vagy inkább felvonultató) színpadok előtt, viszont már tegnap nem lehetett egy sört nyugodtan meginni, a felgyűlt tömeg miatt. Olybá tűnik, kezd iszonyat kevés lenni a házak közötti hely. A megnyomorgatott belsőszervek indexe szerint, már az előző évhez képest is többen vannak.

Az öregedő Kiscsillag együttes álldogáló férfii tegnap új elemmel bővítették a koncertrutint. Gumizsiráfos tinilányokkal énekeltették el vadonatúj számukat, valamint a van-e szándék című nótát. Nagyon “autentikusan” hangzott, bár többen, a külön üdvözölt, helyi Lovasi gimnáziumból sivítva utálták a választott csajokat.

Ami megnyugtató, hogy az Utcazene Fesztivált még nem kajolta be fesztiválüzem. Itt még trú az ortó és menő a ciki. Nincsenek szekuritisok minden színpadnál, nem kell “viselkedni”. Csávókám például tegnap többször a színpadon táncolt, de nem gyomrozták meg, csak visszalökték, ahova való, az olcsóért rohadt jól szórakozó csóró magyar fiatalság közé.