felonline.hu » Mihályi Réka

Gombolkozás

Mihályi Réka — Sat, 02 Apr 2011 10:56:21 +0000

Széktámlára hajtott nagykabátodat
nehezen fújja a keleti szél,
viaszba mártott mutatóujjadról
csöpög a tegnapi gyertyafény.

Én északra megyek, te nélkülem
keletre utazol. Kabátot nem
viszel persze, a gombokat is rajt hagyod.

Radiátoron fejre állt bögrék,
párlatot hörpöl az esti teazacc.
Te mondtad – vagy én olvastam valahol -
a szürkület a legizgatóbb napszak.

Ma éjjel kabátodról a gombokat sorra
letépkedem, a zsebek felett
éppen csak egyet hagyok meg.
Egyszer hallottam, hogy siratja a lyukas
hasán átfúvó keleti szelet.

Kirakós

Mihályi Réka — Tue, 03 Aug 2010 10:14:38 +0000

Ahogy belakmároztuk az első
meleg hónapot, ahogy aztán
belaktuk a másodikat, úgy
a legutóbbiból már éppen, hogy
csak teli hassal kimásztunk.
Teraszra szörp, vagy limonádé
(a legéretlenebb citromból),
láb fel az asztalra. Majd
holnap pakolok.

Mert a múlt nyáron
már lomtalanítottunk. Kiraktuk
a kapu mellé a téglákat,
a töröttekbe már a darazsak
is befészkeltek.
Belakták a réseket.

A fürdőszoba régi
pepita köveit is felszedtük.
Az alól meg hangyák
másztak fel.
(hiányoztak róla később a kis piros bogarak)
A töredékekből
mozaikozni próbáltam.

Engem is ilyen darabokban
érint már csak a tavaly,
meg az ideszokott hőségriadó.

Idén úgyis minden más lesz.

Kiülünk esténként,
szürcsölünk valami édeset az ég alatt.
(tudom, a mézet nem szereted)
De, ha beljebb jössz, azért vigyázz!
Még taposózzuk a fürdőt.
Talán majd minden darab
összeáll, és akkor már őszre kiköltöznek
a darazsak.

Szoktam

Mihályi Réka — Sun, 07 Mar 2010 19:59:22 +0000

Szembenézni egy tükörrel, melyben
csak én állok, nélküled, sosem ment könnyen.
Szerettem volna közben olyan grimaszt vágni,
mint amilyet akkor szoktam, ha a
nyakamnál megpislogsz és együtt nevetünk.
Egyedül nem tudok nevetni, pedig
mondták már, hogy próbáljak meg – belülről mosolyogni.
Úgy látszik én csak kifelé tudok;
akkor, ha te is ott vagy, akkor, ha grimaszt vágok,
akkor, ha a nyakamnál megpislogsz, és akkor, ha együtt nevetünk.
Mert szembenézni egy tükörrel, melyben
csak én állok, nélküled, sosem ment könnyen.

Káoszt holnapra!

Mihályi Réka — Wed, 23 Dec 2009 13:52:20 +0000

Becsukta szemeit,
hallgatja a redőnyzajt.
Nálunk arcokat rajzolnak
filccel egy sarokba.
Tükrökkel bélelik
ki körbe a szobákat
(csak, hogy beférjen a világ)
Szíveket törnek fel
slusszkulccsal, markomban nyöszörög,
izzad az életvonal.
Flamingókat hoznak,
kirakják a gangra.
Forralt bort eresztenek
minden kádba. Csillagszórót
vetítenek ki
fekete szembogárra.
Rúzsos csókot nyomnak
a frissen mázolt padra.
Pénzt szórnak a fákról a
zsugori darazsak.
Aláhull az égből
az almaszagú talán.
Nézzük, ahogy a sárga
lámpa odafenn holdra vált.
Flamingókat hoznak…
Káoszt kértem holnapra!

Az Isten háta mögül

Mihályi Réka — Wed, 11 Nov 2009 09:48:14 +0000

Katt’ a csatos üveg,
hóna alá csapja,
tárca a zsebében, fején a kalapja.
Rég nem volt erre már
se zápor, se ünnep,
nincsenek most lyányok, akik csak úgy ülnek
az ároknak szélén,
lábukat lóbálva.
Nem húznak harangot, nem állnak tótágast.
Nem károg a madár,
fenn a magos égen.
Így ülve egy tört padon, csak azt remélem,
elfogy tán’ a bája
a hajnali Napnak,
felkel a juhász a tarkóját vakarva,
pásztortáskát szakít,
füle mögé dugja,
s aztán csak elindul. Az Isten se tudja
merre, még nem látta
soha, hiszen az a
háta mögött vagyon, s most nem fordul oda.

Az a piros

Mihályi Réka — Wed, 14 Oct 2009 10:18:15 +0000

Mostanában az a
kitaposott lakkcipő vagyok.
Az, akit épp most rúg le
lábfejéről ott arra,
egy sarki lány.
De nem is az a
rendesebbik fajta, mert csak
rááll a hátuljára, úgy
lép ki belőlem, aztán
maradok szanaszét.

Kopogtatok. Talpamon rágógumik.
Magas sarkam pocsolyában
tocsog. De az a közös ülés lenn
még a metróban, azzal a
tornacsukával. Áradt a szájából
a gumiszag. Már közelről
megcsapott, cipőfűzője szorosan
rám csavarodott.

Eldőltem, úgy ni. Lepereg
rólam a szenny. Csókokba
ugrott kényelmetlen lépdelés
így a tánc. Talpra álltam, majd
odébb botorkáltam kicsit
had lássák; büszkén lófrál
a megfáradt utcalány, bokája
megcsuklik, miközben
taxik közt szlalomozik.

Augusztusi csillaghullás

Mihályi Réka — Tue, 01 Sep 2009 22:13:37 +0000

Augusztusi csillaghullás

Hajamba hullámcsatot tűzök,
csak, hogy, ha a szél játszani
akarna vele, megbökje a tenyerét.
Akkor majd kicsordul az égből a könyörület
és eláztat minket, a szederbokor alatt
simuló, natúr szerelmeseket.
Majd behunyt szemmel
hallgatjuk, ahogy az eső bőrünkön tárcsázza
vágyaink hívószámát.
Ah…ó…halló? És a hívás megszakad.
Akkor nézünk fel újra az égre.
A nap majd épp narancsot
pucol neked a horizonton.
Eljön a sziluettek napszaka, és
mi felkapaszkodunk a domboldalon,
hogy pacsizzunk a Kismedvével és
beleültess a Göncölszekérbe.
Kiterülünk és élvezzük, ahogy
a nyár ránk terít egy vizesre vasalt
vászonlepedőt. A lent és a fent
közöttünk hatol egymásba.
Aztán a Tejút is lefolyik ránk, mire valaki
újra felhúzza mögénk (egy csigán)
azt a neonpirulát.

Illusztráció: Pap Emese