„A hatóságok annyit mondtak nekem arról, amikor arról kérdeztem őket, miért nem utazhatok, hogy csak” – kezdi az interjút Liao Yiwu – „Ausztráliába se engedtek el, akkor azt mondták, az utazásom jelentős kárt okozna Kína megítélésében.” A cenzúra 2001-ben fedezte fel a szerzőt, amikor egy kínai lap interjút közölt vele. A cikk nagy vihart kavart: kirúgták miatta az újság főszerkesztőjét és a szerkesztőség nagy részét is lecserélték. Liao Yiwu nevét azóta tilos megemlíteni a kínai médiában

Liao Yiwu

Ő azonban nem adja fel: „azóta több mint háromszáz mélyszegénységben élő ember történetét rögzítettem. A történetek egy részét az Egyesült Államokban már közölték. A cenzúra nem tud megakadályozni, hogy a kínaiak számára is hozzáférhetővé tegyem őket, hiszen ezek az interneten bárki számára elérhetőek.” A frankfurti könyvszemlére azért utazott volna ki a szerző, mert német kiadója felolvasóturnét szervezett neki, ahol a kínai rezsimhez fűződő viszonyát is megtárgyalta volna hallgatóságával. A taz kérdésére, hogy vajon miért van az, hogy egyes szerzők korrupcióval és szegénységgel foglalkozó kötetei megjelenhetnek Kínában, míg másoké (így Liao Yuwié is) nem, az író így válaszolt:

“Ne engem, hanem a kormányzatot kérdezze, én egyszerű író vagyok csak. Igaz, hogy 1989 után egyik versem miatt börtönben ültem, de annak már hosszú ideje. Nem én vagyok az egyetlen, aki a kínai társadalomról ír. Ráadásul a történeteim nem is abból a szándékból íródtak, hogy a vezetést negatív színben tüntessem fel. Én csak az országom történetét szeretném dokumentálni, íróként ezt kötelességemnek érzem. Nem értem a kormányzat döntését, hiszen nem azért akartam kimenni Németországba, hogy forradalmat szítsak. Nincs oka arra a kormánynak, hogy miattam aggódjon. Nem fogok elfutni előlük, ha ugyanis mondjuk végleg ottmaradnék Németországban, nem lenne miről írnom.”

Az interjúban szó esik még a kínai kormányzathoz közel álló nyugati írók pekingi zsíroskenyér-túráiról (”ezeknek az embereknek kevés fogalmuk van arról, mi is történik valójában Kínában”), a kommunista állam hatvanéves évfordulójáról (”a kínai királyok dinasztiái 200-300 évekig uralkodtak, de ha a mostani rezsim azt gondolja, ehhez képest hatvan év jelentős eredmény, felőlem ünnepeltesse magát”), valamint arról is, miből él meg a szerző (”az írásaimból, de néha zenészként is fellépek pár klubban”).

Tényleg érdemes elolvasni az interjút, még ha németül is van.

A cikk az alterblog.hu-n jelent meg eredetileg.