és elmosolyodtam mint aki
kétszer öregedte meg
tulajdon életkorát hogy ez így jó
és helyes majd megint húztam egy strigulát
az ilyen lehet szülőnek lenni
részhez

mennyit mennyit erőltettem magamban
a dögölj meg szókapcsolatot
bármily hamisul is csengett
hülyeség hogy adni jobb mint kapni
az a jobb ha tőlünk függetlenül
csak úgy kap

és nem arról szól már rég az egész
hogy megérdemli-e
de facto a boldogságot
mintha ugyan mérlegelni kéne
ő csak legyen boldog akarjuk
nem indokuljuk

és cinkosan somolygunk befelé
hogy látod tudod te szeretni
ha
és végre nincs benne irónia
beleborzongok de keserűség
sem

és hogy én boldog vagyok-e
nos legalább nem kívánom
hogy dögöljön meg külön-külön a szomszéd
és a tehene is ez talán a legtöbb mi adható
a boldogság úgy hiszem az hogy
valaki boldog és én tudok róla

Az instant vers elfogyott

Nem lehet tudni, hogy Fráter Zoltánnak, a kötet szerkesztőjének mennyit kellett válogatnia a szövegek között, de az már első olvasásra is érezhető, hogy flottul, gördülékenyen követik egymást. Izzadságfolt nem, ellenben sajátos költői potenciál látszik körvonalazódni rajtuk. Ugyanakkor, mint ilyenkor szokás, meg kell itt is említünk, hogy a múlt század jelentős költőinek lenyomata ettől még kitapintható rajtuk. Így Kosztolányitól, Babitson, József Attilán át Petri Györgyig, a folyóirat címadó versét író Pilinszky Jánosig be-be épülnek a versekbe felismerhető, kezdő és záró sorok, beszédmódok, trópusok, formák és alakzatok.

A kötet egyik szerzője, Tarcsay Zoltán (anno) azt nyilatkozta az antológia egyik bemutató estjén, hogy a költői hagyományokat nem lehet, és nem is szabad csak úgy felülírni, ellenben élni lehet és kell is velük, be kell építeni a szövegekbe. Ez, ahogy Kulcsár Szabó Ernő a könyv előszavában fogalmaz:

Nem reprezentatív >>metszet<< arra nézve, merre és milyen minták szerint alakul a legújabb magyar vers tájékozódása. […] mindössze mozaikszerű képet kínál az ezredforduló utáni költészeti lehetőségeinek némelyikéről.

Jó választás volt a kötet címéül Stolcz Ádám versének címét adni. Ebben a mozgalmas vagy még inkább, a srác poétikájára roppant jellemzően, a felkiáltásszerű szövegben, a közvetlenség mellé fájdalom, a tisztulási vágy mellé rothadás, a barátság mellé idegenség, a város evidens közelsége mellé a lakóterek távolságának képei kerülnek. A felkiáltó mondatok, üres parancsok, dühödt kiáltások ugranak ki a versszakokból, és létesítenek kontaktust a következővel. Az élet kérdéseit üres reklámszövegek magyarázzák, az otthon fénye vallatólámpaként rúgja arcba a betanítottnak vélt valóságot.

Egészben (semmi) sem egész

Ahogy a nagybetűs költészetben, itt is elő-elő jönnek olyan témák, mint például az ismert valóság megkérőjelezése, vagy az (költői? Szövegbéli?) önazonosság kérdései. Kortársi én-szemlélet jelenik meg Palágyi László reflex című versében, melyben sajátjaként, én-jének részeként, gesztusaként csak a mutatóujja rángását tudja azonosítani. Ezzel mintegy önmagára (értsd: a lírai alany dologra) és önmagára (mint rángó ujj) egyszerre mutat rá.

Az idegrángás az orvostudományokban való mély jártasság nélkül is belátható, hogy nem feltétlen tudatos mozgatás eredménye. Vagyis a szemlélő, aki ez esetben egy a mozgást végző énnel csak úgy értelmezheti gesztusként saját mozgását, ha jelként, üzenetként fogja fel testének véletlenszerűségét. Úgy is gondolhatjuk, hogy testként csak annak természetes működésén keresztül lehetünk „önmagunk” számára jelen.

Nyerges Gábor Ádám (akinek szövegeiről egyébként lapunkban olvasható elemzés) nagy versének, a Karthágónak végén is sajátos, ehhez az előző probléma körben tárgyalt, részben hasonló, önértelmezés mutatkozik meg.

A vers olyan metamorfózistörténet, ahol az önagával mint gúnyrajzzal azonosítható valaki gyerekből üres, szürke, pózokból és elvárásokból álló egzisztenciává alakul („mit Karthágó felett a méteres hamuréteg”), aki már úgy érezi, hogy nem is borotválkozhat (kvázi nem csonkíthatja magát), mert a szakáll ami az arcára nő már más valakié.

A kohézió (mint olyan), az igényes (pöpeckedő) nyelvi megformáltság, és a központozás sok versből (természetesen?) hiányzik. Ám ez nem baj, mert a jó olvasó minden művi hiányt jelként értelmez. Ilyen “művi hiányosságok” egész sora található Kántás Balázs írásaiban. Az ő verseiben, bár a mondatok határai jelölve vannak, a versszaknyi mondatok között azonban nagyon halvány, vagy láthatatlan a logikai, vagy az asszociációs kapocs.

Ez a versalkotási mód tán posztmodern költészeti gesztus, hiszen az űrt a fragmentumok, szilánkok, vagy egyszerű impressziók között, nekünk, olvasóknak kell megtöltenünk tartalommal.

Felrágja a csontra

Szerelem és szakítás, öregség és halál minden korban, mindig aktuális téma, feldolgozandó élmény. Nincs ez másképp a ma huszonéves költőjénél, Fehér Renátónál sem, aki mint, egy visszafelé játszott filmben, új húst helyez ezekre a „lerágott csontokra”. Mindezt úgy éri el, hogy a régi, jól bevált formulákat abszolút kortárs, szinte élőnyelvi szövegtérbe helyezi.

tudomány(mint)szöveg(mint)tudomány

Smid Róbert sorai túlnyúlnának a lapokon, ha a szemfüles tördelőszerkesztő (kérése ellenére) nem helyezte volna el őket egymás alatti, beljebb kezdett sorokban. Az ennek eredményeképp kapott furcsa szövegképpel bíró versek, így olvasás nélkül is felkeltik a Beszámított veszteség olvasójának figyelmét. A szövegek hemzsegnek a filozófiai utalásoktól és társadalom- és irodalomtudományi terminusoktól, de megértésükhöz, szerencsére, nem feltétlenül bölcsészdiploma, de némi műveltség azért nem árt. Amolyan összekacsintás -féle túlkódolás ez a szerző részéről, ami annak, aki veszi a lapot, duplán betalál.

A recenzió másodközlés. Eredetileg 2009 december 22.-én jelet meg, az azóta az internetről sajnos nyomtalanul eltűnt alterblog.hu kultúrfitnesz rovatában. Így, két év távlatából viszont már látszik: az apokrifot nem szűnt bele a kötetbe, sőt azóta, az antológiából többen már saját kötettel (van, aki többel is) bírnak. Szerzői folyamatosan jelennek meg országos folyóiratokban, antológiákban, ráadásul mint az az Apokrif online-on olvasható volt, februártól a folyóirat is csatlakozik az országosan terjesztett folyóiratok táborához. Sőt előkészületben van második antológiájuk, melyben ezúttal prózákat válogatnak majd egy kötetbe a lap szerkesztői. De addig is, jelen könyvet ki-ki olvassa el!

itt és most by nyerges.gabor.adam

A hatások pofonegyszerűen sorakoznak, van itt akusztikusan félénk filozofálgatás (nem rossz hely) – lehet, csak én látom túl szűken a magyar zenét – de ezekről nekem Lovasi mélázásai villannak be (persze, ami laza meg mondani is akar valamit, az mit nem köszönhet itthon a Lovasinak?). Akad aztán az effekttömegen átfurakodó gyerekgyilkos susmorgás (egyremegy), a Pink Floyd legpengébb szürrealitását visszaadó agymenés (az a sok jó ember), Tool-os búgás a háttérben (minden változó) – ne felejtsük el a 90-es évek fosszilis hangzását előbányászó középfok c. csuklómozdulatot sem. Nyerges elég dörzsölt ahhoz, hogy spontán észrevétlenséggel szivárogtassa elő ezeket, mint lámpásból a dzsinnt. Az egész album kellemesen viszket az áthallásoktól, de soha nem jut el a véresre vakart közhelyekig, vagy addig a felismerésig, hogy tudatosulna bennünk, ez vajon miből ismerős. Szóval a jó zenékből kicentizve pont elég velőt merített.

Ami elvitathatatlan érdeme Nyergesnek, hogy ezeket a látszólagosan inverz származékzenéket olyan biztosan vezeti egy szándékoltan esetlen demó-szalag pórázon bele a koherens atmoszférába, hogy elsőre fel se tűnik. Mert kipárlása és atmoszférája határozottan látszik. Van abban is valami perverz báj, hogy (pl. világgá c. track) egy fülbevaló gitártémát és kábé éteri effekteket közös ketrecbe zárjunk, majd biztos karmesteri hadonászással levezényeljük célirányos pároztatásukat. Az Itt és most egy ilyesmi ketrec, de Nyerges melankolikusan elvan benne, nem kezd tombolni vagy ilyesmi, és mi is lazán átnyúlhatunk a rácson, hagyja.

Töltsd le az egészt lemezt mp3-ban innen!

Akusztikus gitároknak olyan groove-okat lekever, amit a hallgató saját arcán megérez. A billentyűkön klasszisokkal előnyösebben mutatnak a csilingelő effektek. Nem bántja a fület, csak olyan ettől, mint a kávé feketén. Kicsit sok. Abban az értelemben, hogy a koleszszoba-minőség és a progresszív zajongások közti kontrasztot azt hiszem, könnyen lehetett volna hatásosabban érzékeltetni, ha a szenes demó attitűdöt lényegesen kisebb hévvel süti el. Remek példa erre a nyitó,- illetve záródal (ami önmagában is állatira Kispálos). Na, hogy úgy mondjam ez a kettő tisztességesen (nincs pöcsölés) felvett munka, szokásosan kettőzött énekkel, szép ívet zár be ezzel a lemez, de ennyi pont elég lett volna.

A Refused The Shape of Punk to Come című (amúgy baromi jó) albumának vége hasonló ehhez – saját orrunk alá dünnyögött egy szál gitár bölcselkedés – amit egy 11 dalos svéd hardcore punk szentségtörés előz meg. Szóval a szándék marha szépen levezethető (Nyerges is kétoldalú, mint egy egyenlet), sikerélmény a privát reveláció – de ha a kontrasztot (amire az egész játék ment) nem húzná alá annyiszor, hogy füstöljön a kréta, én személy szerint még inkább élveztem volna. Ha rám bízza a fejtegetést.

Nem azt mondom, hogy sallangos lett így, vagy, hogy ne lennének benne még felfedezetlen aknák, de nem minden aktusnak áll jól az orális szájbarágás. Nyerges elhiteti, hogy tudja, mit csinál. Nyerges elénekli, hogy nem tudja, mit csinál. Kísérletszagú végterméket kaptunk, szokás mondani, majd kiforr ez – ugyanakkor pont emiatt van benne svung, mert Nyerges művészi forráspontján született az album. És olyankor minden látványos.

Még egy kis .nyerges: Denevérek videoklipp a myspace-en.

Nyerges Gábor Ádám | Myspace Music Videos

…el ne hidd, hogy mindig minden sárga rózsa…
…el ne hidd, hogy mindig minden hazug szóra…
…hogy virágok közt veled lenni megbocsátunk…
…el ne hidd, hogy mindig minden minden álmunk…

A tavaszi nagy könyvégetésen több szerzőnk  felolvas.

> >  f a c e b o o k  > >

Idén először Pesten, Március 8.-án pontban 18:00-tól!

>> a XVI. FÉL EST a facebookon >>

most épp minden le van tudva
becsomagolva előkészítve
minden eshetőségre
lám előrelátó módon már kamaszkorunk óta
készenlétben alszunk
várva a várás végét
majd a végének a végét -
ik felpontozva
tollak letéve
könyvek becsukva stb.
csak egy mondat
stílustörés mégse hallgatom el hogy smsben
csak egy mondat
kattog még át a pézsmacsenden
hogy egyszer szeretni próbáltak
hogy volt idő mikor még felmerült ilyen
valami blazírt képpel illenék leplezni
hogy ennyire így vagyunk
de hát megszakad a szívünk
                                            értünk.