A tavaszi nagy könyvégetésen több szerzőnk  felolvas.

> >  f a c e b o o k  > >

Fülöp testvér, kiről többet el nem árulhatok, mint mi szükséges e história megértéséhez, a noviciátus végeztével maga is megtette első fogadalmát, hogy Szent Ferenc atyánk nyomdokain haladva az összes szentek közbenjárásával s a testvérek segedelmével, Isten, Egyház és embertársai szolgálatában eljusson a tökéletes szeretetre. S hogy épp e szentek közbenjárása akadhatott-e el a mennyei bürokráciában, vagy maga a rendalapító atya keze van a dologban, meg nem tudjuk, míg együkkel szemtől szembe nem kerülünk valamely égi csarnokban. Legyen elég annyi, hogy amint közeledett a végső eskü napja, Fülöpöt egyre kevéssé látszott vonzani a vita consecrata tulajdonment, tiszta áhítata, annál inkább a frissen özvegyült Kálváry Alisé átszellemült tekintete.

E buzgó sugár még úrfelmutatás alkalmával se töretett meg, midőn a testvér rázta csengettyűk főhajtásra szólították a térdeplő híveket. Úgy mesélték, férje utáni nagy bánatára csak ott, a ferences rendi templom falai közt lelt vigasztalást. A gyászév letelt, tán a szomorúság is alábbhagyott, s lám, minden esti misén feltaláltad fekete, karcsú alakját az első padsorok egyikében. Gyerek ez még! – sugdosták olykor maguk közt a gyülekezet asszonyai, kik igen megkedvelték fiatal komolyságát, s finom művészetéről, miként az oltárt díszítette, majd’ mindenik nősülni szándékozó úriember csakhamar értesült. Egyedül Fülöp testvér nem nézte jó szemmel e világi némber hites ténykedéseit, s az ördögi machinéria földi megtestesüléseként gondolt rá – egyre sűrűbben, mígnem álmaiban Alisénak képzelt patái kecses selyemcipőkké váltak, szarvai helyén mirtuszág, karjába vasvilla helyett liliomcsokor került, s teste különös mód szelíden dőlt aranyozott kerevetre, arcán égi mosoly. Ez álom után akár oroszlánjaitól Dániel, várta megmenekülését Fülöp, mely csak nem érkezett. Még maga előtt is titokban, jelet kért, útmutatást, folytassa-e a szerzetesi pályát, s nem volna-e méltóbb Isten szemében a családi tűzhely csendes melege, a keresztény nyájat sajátjaival növelni… „Istenkísértéssel vétkezvén az Úr ellen, bánd meg bűneid, Fülöp!”, mondta ilyenkor, s a biztonság kedvéért – elvégre a poklot kockáztatja – kétnapi áldozatos böjtre intette magát.

De a Megbocsájtó Akarat, mint a legjobb apai gondviselés, másként ítélt Fülöp vétkei felől: elnéző derűvel fogadta kíváncsi gyermeke fohászkodó faggatózásait. Nem is bánta oly nagyon, hogy közvetlen kinyilatkoztatást várnak tőle, hiszen látta, ha ő maga közbe nem talál avatkozni, Fülöp – ki csengetésben, tömjénhordozásban igen jeleskedett, minden papi szolgálatban reménytelenül ügyetlennek bizonyult – a végén még valóban a testvérek között marad, holott igazán kitűnő kántor válnék belőle. Hanem az isteni jelenést úgy kell véghezvinni, hogy az félreérthetetlen legyen ugyan, de a szentszéknek még csak véletlenül se támadjon olyanféle gondolata, hogy boldoggá avassa boldogtalan bárányát. Eképpen gondolkodhatott a Mindenható Fülöp sorsa felől, minekután az isteni közbeavatkozás Mondokiné képében elindult a pénteki hajnali misére.

Mondokiné tenyeres-talpas budai polgárasszony volt, ki lányait évekkel ennek előtte olyan jól férjhez adta Bécsbe, Kassára, Debrecenbe, hogy azóta mint afféle lányos asszonyok szeráfja sütkérezett e jó partik aureolájában. Nem csoda, hogy Alisénkat is ő vette szárnyai alá, negyedik lányának tekintve; szent elhivatottság vett erőt rajt, hogy e teremtésnek hamar otthont keressen. Addig is a szoknyája mellett tartván okította a maga mesterségére. Mert ne gondoljuk, hogy oly játszi könnyű eligazodni a hímzés csapdákkal teli ösvényein – kivált, ha az oltárterítőhöz való legjobb fonalat s varrott képet kell kiválasztanunk, átlátván a kereskedők sátáni fondorlatain. Az Üdvözlégy Mária–titkok kiosztásának százados rituáléját is csak az íratlan szabályok avatott ismerője vezetheti joggal s igazsággal, annak pedig Isten irgalmazzon, ki összekeveri az örvendetes, fájdalmas, dicsőséges olvasó szabott rendjét, netán megfeledkezik a világosság titkairól. Egyszóval, arra tanította, hogyan tud a Rózsafüzér Társulat első asszonyává érni. El se tudott képzelni Mondokiné annál megbecsültebb helyet az asszonyok seregében, s elégedéssel nyugtázta, hogy Alisét már most mindenki különlegesen kiválónak gondolja.

De ott hagytuk el, hogy Mondokiné a pénteki hajnali misére igyekezvén fejébe vette, hogy bizony a szószéket még a reggeli laudés előtt jól le kell törölgetni. Hát, csak nem járja, ha a feszületet tartó kéz – mely az igehirdető atyákat az Isteni szeretetre emlékezteti –, Szent Ferenc körmei piszkosak legyenek! El is döntötte tehát, hogy maga jár a dolog végére, az ilyen kényes munkát másra bízni nem szabad. Hanem mivel sem a szentkézhez illő körömkefét, sem a szószék lépcsőjének kulcsát nem találta, egypartvissal fogott a poroláshoz. Pipiskedve addig ügyeskedett, mígnem a kéz inteni látszott, s egy irgalmatlan csattanással a márványkőre zuhant. Mondokiné sose volt szívbajos, az urát is maga húzta ki a ló alól azon a szerencsétlen napon, mikor egyúttal az élők sorából is búcsúztatni volt kénytelen, de most igazán kétségbeesett, ahogy egész élete ott hevert a földön szerteszét, vastag porréteget hagyva társulati tagságán, vezérlő nimbuszán. Elmormolt hát egy Most segíts meg, Máriát, amint a Szentlélek segedelmével sértetlen feszületet a vállkendőjébe fogta. A szent kezének maradványai pedig azon nyomban összesöpörtettenek vala, s a fonnyadt virágok végső nyughelyére helyeztettenek. A zsolozsmára gyűlő szerzetesek azonban hamar észrevennék, hogy Ferenc karja – akár Mária – a maga földi valóságával együtt a mennyekbe emeltetett. Mondokiné csüggedten rogyott le Szűz Mária Szent Szíve elé, s csodáért könyörgőn a Mária-litániába fogott: „Mária Szíve, a minden kegyelem közvetítőjének Szíve, Mária Szíve, bűnösök menedéke, Mária Szíve, szomorkodók erőssége, Mária Szíve, elhagyatottak vigasztalója, Mária Szíve, csüggedők felemelője, Mária Szíve, üldözöttek menedéke, bátorítója, Mária Szíve, haldoklók reménye, Mária Szíve, a szorongatottak mentsvára…” Mire Alisénak halk lépései verték fel bűnbánó esdeklésiből… Akárha angyalszárny suhogását vélte volna hallani a sacramentum aranyos szekrénykéje felől, oly megnyugvást hozott e bájos asszonyka Mondokiné lelkére. Ismét tettre készen – szívében újhodó elszántság, szemében a fortélyos csillanás –, Alisé kezébe nyomva a feszületet, eltűnt a sekrestyében. Ajtó-, szekrénycsapódás, valami feszítő hang, halkabb puffanás. Mire arcán idvezült mosollyal visszajött, markában szorongatta már a szószéklépcső kulcsát, s egy barna csuhát hozott a karján – tán épp Fülöp testvér ruhatárából, aki mindig mindent elzáratlanul hagy.

Magatoktól is rájöhettek, mi történt ezután. Aliséra hamarjában rákerült a csuha, s felküldetett a szószékre. Maga Szent Ferenc is megirigyelhette volna azon alázatos engedelmességet, nem különben glóriás bájt, amint Alisé a keresztet az orgona felé nyújtotta ­­­–guggolva. Mondokiné pedig – az Isteni ihlettől és saját furmányos eszétől egyaránt bódulva – extatikus elragadtatással imádkozott a laudés alatt. Mi lett aztán az élő szent kéz sorsa? Mint minden valamire való szent szobor, megmozdult. S tán csak azért nem lett oly nagy híre Szent Ferenc e csodájának, mert azt csak maga a tömjénhordozó Fülöp testvér vette észre, ki hallatlan érzékenységgel figyelte minden rezdülését a világnak, várva a jelet, az istenit, a kérhetetlent.
Én magam e Szent Ferenc-misztériumot Papp Ferkó komáméktól hallottam, Elizke keresztlányom keresztelőjén. Bizony elhiszem neki, mert látjátok, ez az egyetlen egy rendi templom itt Budán, ahol a szószékről hogy, hogy nem hiányzik a szent kar. Különben, Ferkó bizonyosan úgy mondja, ahogy volt, végtére ő is itt töltötte valahol a noviciátust akárcsak Fülöp.

Új rovatokkal és megújult külsővel megjelent az Apokrif 9. száma.

Tartalmából:
Braun Barna, Evellei Kata, Necz Dániel, Nyerges Gábor Ádám, Sós Dóra, Stolcz Ádám és Török Sándor Mátyás versei, Csordás László, Németh Tamás, Tarcsay Zoltán és Torma Mária prózája, Hidvégi Katalin rajzai, recenziók Gerőcs Péter, Kelemen Lajos, Palágyi László és Villányi László köteteiről.

Megvásárolható az Írók Boltjában, a Bookself/Ráday Antikváriumban és az ELTE BTK jegyzetboltjában.

Lapszámbemutató: 2010. Október 26. 18h Szabad Az Á.

Az első évben – ez 1980-ban lehetett – még kevéssé az elforduláson, mint inkább a horkantáson volt a hangsúly, s akkor még Kiss Ernő (akkor még nem nyugalmazott nem dandártábornok) a maga adta tekintélyes hangra akár a reggeli ébresztő trombitaszóra pattant ki vigyázzállásban az ágyból. Az akkor még nem ötvenéves feleség mindebből mértani pontossággal kikövetkeztethette, hogy a kávé öt percen belül az éjjeli szekrényen gőzölög. Balra fordult, és – meggyőződve házassága abszolút tökéletességéről – elégedetten kettőt sóhajtott. Nem sokáig. A kávé egészen 1980. december 31-ig minden reggel pontosan fél hétkor az elvártnak megfelelően két cukorral, tejjel meg is érkezett, mígnem 1981. január elsejének reggelén… Kiss Ernő arra ébredt, hogy nem ébredt fel, jobb oldalára fordult, és – meggyőződve házassága abszolút tökéletességéről – elégedetten kettőt horkantott. Rosszul tette. E jeles napra datálható ugyanis, hogy a majdani nyugalmazott dandártábornok (majdan ötvenéves) felesége akaratán kívül csődeljárást kezdeményezett házassága ellen anyja ötödik emeleti panellakásának konyhájában. – Na, végre – mondta erre Anyuci, a már ekkor elviselhetetlen házisárkány, s mint a házasságok védőszentje még aznap beköltözött Kiss Ernő, majdani nyugalmazott dandártábornok tejjel-két cukorral folyó Kánaánjába.

Anyuci a mosókonyha melletti szobát választotta ki barlangjául, mely történetesen a fiatalok hálószobája alá esett, s így minden – jelenléte nyomán egyre sűrűsödő – vitában meglepően értesült sárkánynak bizonyult. Ernő az első pár évben még reménykedett, hogy a gyerekek érkeztével családi vacsorákon rendszeresített idomítása csillapodni fog, de be kellett látnia, hogy Anyuci nevén kívül semmi sem változott, sőt: Mamuciként erői csak megsokszorozódtak. Még hálásnak kellett lennie, hogy milyen sokat segít az áldott lélek, s azt a kevés nyugdíját is mind rájuk költi, mert ennek a lánynak még egy szép bundája se volna tél közepén, ha rajta, Ernőn, ezen a semmittevőn múlna. Mert ez csak hazajön, leül a sörével, az újságjával, és onnantól a család az fittyfene, az smafu, egy értelmes szót váltani vele nem lehet, mert fáradt, mert elege van, és csöndben kell maradni, hogy kipihenje a munkát, pedig rég hazajöhetett volna, csak megint beült a Szondába a haverokkal, ne mondja, anélkül is tudja, bűzlik a cigarettafüsttől,  ezt is hányszor megígérte, hogy mielőbb leszoktatja magát, mert a gatyájuk is rámegy lassan, pedig a gyerekeknek megint új cipő, kabát, könyvek, tolltartó és az egész világmindenség kellene, meg különben is, mit gondol mégis, lassan egy lépcsőn nem tud felmenni anélkül, hogy a tüdejéhez ne kapna…

Repkedtek a feleség szájába adott mondatok, hogy már a gyerekek is átvették, és az Aput már ők is azzal az „átlátok rajtad” – nézéssel figyelték, amit olyan ügyesen megtanított ez a hétfülű fenevad, ez, a kibírhatatlan, életkeserű, vénség, ez, aki három házasságából mind a három férjét sírba vitte, ez a hárpia, aki vele mindig mézes-mázos, így Ernusom, úgy Ernusom, ahogy látod Ernusom, kérsz egy kis csirkét Ernusom, az Ildi sütötte, Ernus, aztán a háta mögött meg áskálódik azzal a kimondatlan mindent rosszallásával. Ő inkább már haza se jön, hát csodálkozik az Ildi is, hogy inkább a Szondába ül be a fiúkkal, mint ebbe a viperafészekbe!

Ki tudja, hová fajult volna a családi idill, ha Mamucit, a hétfülű sárkányt 1989-ben, regnálásának nyolcadik évében váratlanul el nem csapja egy máig azonosítatlan, ismeretlen rendszámú rendőrautó ittas vezetője – kétszer.

Vizsgálatot senki sem indított, az újságok is mással voltak elfoglalva akkoriban. Kiss Ernő meg valahogy csak dandártábornok lett az évek folyamán, s már senki sem emlékezett a kényes családi tragédiára. Aztán nyugalmazásának éjjelén a Szonda előtt ismét feltűnt egy ismeretlen rendszámú rendőrautó. Kiss Ernő összeszedve maradék józanságát bemászott az anyósülésre Ildi mellé. Kétszer – elsőre már ezúttal sem ment.

A félév utolsó FÉL estje.  Gyertek el!

Verseit publikálja Berényi Csaba, B. Horváth László, Braun Barna, Cegelnyik Natália, Fonó Eszter, Horváth Dorottya, Machó Zsófia, Mechiat Zina, Mihályi Réka, Nyerges Gábor Ádám, Pintér Bence; prózáját Torma Mária, Troszt Marcell és Patkó Levente.

Szabó Edit fordításában olvasható Gerhild Steinbuch Álomkaloda című drámájának részlete.

Ernst Jandl 16 jahr című verse szerzőink (B. Horváth László, Machó Zsófia, Horváth Dorottya, Fonó Eszter), Ron Winkler versei Markó Anita fordításában olvashatók.

A lapot Pap Emese (címlapon), Sziráki Veronika és Pálfi Balázs művei díszítik.

Ára 200 forint, megvásárolható az ELTE BTK jegyzetboltjában és a székesfehérvári Möbius Caféban, valamint beszerezhető szerzőinktől is.

Fehér Renátó, Kántás Balázs, Palágyi László, Sós Dóra, Stolcz Ádám, Takács Nándor és Tóth Anikó verseivel, Csordás László műfordításaival, Nyerges Gábor Ádám, Torma Mária és Vass Norbert prózájával, illetve Radnóty Zoltán novellájával és képeivel. A legfrissebb szám változatlan, 250 ft-os áron megvásárolható a szerzőktől, illetve szokásos módon az ELTE és a PPKE bölcsészkarán, az Astoria Antikváriumban és az Írók Boltjában, valamint a folyóirat estjein.