Ő Allan Nes. Ő  nyerte a szakmai díjat.

Több szempontból is sikeresnek lehet mondani az idei Utcazene Fesztivált. Hozta a formát, rengeteg embert vonzott, sőt, végre sikerült felidéznie azt, amit az elmúlt pár évben kezdett elhanyagolni: a nagy nevekről sikeresen átállt a kezdő zenekarokra és utcazenészekre.

A szombati, vagyis az utolsó nap lépett fel, talán a két legismertebb név a magyar frontból: a Hősök, majd a Vad Fruttik. A zenekarok rengeteg embert vonzottak, a Séd előtti terület megtelt, a színpad előtt nem volt szabad mozgástér, a lépcsőkön is ültek, mint a galambok, szépen sorban, sőt, a mozi teraszáról is mindenki a produkciókat figyelte. A tömeg nem centralizálódott, minden kis színpad előtt voltak rendesen, a hangulat kiteljesedni látszott, és tényleg ki is teljesedett. A belvárosi üzletházak ötkor bezárták kapuikat, ami mély sebet ejtett, de szerencsére nincs messze a pláza, ahol mindenki feltankolhatta magát az estére.

Körözés, mászkálás: a borfalunál nincs szabad hely, az egyetem színpadán tánclépéseket oktatnak, az Óváros téren még nyugalom van, de a mocorgó tömeg már izgatottan várja az estét. Kossuth utca: letelepedés, beszélgetés, majd kezd a (sokat emlegetett) kétszemélyes TükeZoo, bár a tömeg még kicsit alvajáró, azért a zenekar nem kesereg, húzza, vonja, üti és énekli, még egy sztárvendéget is hívtak az utolsó este tiszteletére. Koncert után újabb téblábolás, mi sem vagyunk jobban mint bárki, benézünk a break-esekhez és meglepődünk, hogy mekkora kultusza lett a műfajnak kicsi országunkban is. A kellemes időjárásnak kellemes fogyasztás a vége, a zenés kedvű emberek felbuzdultak és ismét kezükbe vették hangszerüket. Játszottak, ahogy tudtak.

Bár a régebbi UZ feszten is voltak utcazenészek, én úgy érzem, idén sokkal többen vállalkoztak arra, hogy megmutassák tudásukat. Ennek mi csak örültünk, hisz igazából ez lenne a rendezvény lényege, csak sajnos a nagy nevek mellett, úgy néz ki, nehezen lehet érvényesülni ebben a műfajban. Hamár a színpadot idén inkább a külföldiek kapták, azért az utcát ellepték a hazai muzsikusok.

Na meg persze arról a húsz zenekarról sem szabad megfeledkezni, akik a délutáni órákban léptek fel. Bár verseny, a versenyhangulat nem volt érezhető, mindenki szívből zenélt, amit a közönség szívből élvezett. Persze ment a jósolgatás, hogy ki lesz az idei befutó, én (egyetértve az előttem szólókkal) a TükeZoo és Allan Nes között hezitáltam. Este kiderült kiderül hogy az utóbbi, kapta a szakmai díjat (A második helyezett a Naked Truckers Trió, a harmadik pedig a Fran Palermo lett. Közölük a NT képviseli Magyarországot a 2012-es Ferrarai utcazene fesztiválon, Fran Palermo pedig Sepsiszentgyörgyre utazik majd.). Ez azért így is nagyon szép, hiszen egy egyszemélyes zenekarról beszélünk, a srác loop pedálokkal , gitárral és beat box-szal szórakoztatott, szerintem nagy sikerrel.

Kaptunk n a g y hazait is, a Hősök triója megcsápoltatta a közönséget, majd Marcellék a Vad Fruttival szintén fergeteges produkcióval szórakoztatták a közönséget. Hozták a nagy, szinte mindenki által ismert dalokat, amit a közönség hatalmas tapssal és őrjöngéssel viszonzott.

Nem csak zenészek szórakoztattak. A későbbi órákban zsonglőrök foglalták el az Áruház melletti területet, lángoló botjaikkal hatalmas fényorgiát tartottak. Szív alakban ég a padló – ez most nem hasonlat – a szívben pedig egy zsonglőrpár hadonászik, mosolyognak, majd a bonyolult mozdulatok közben csókolóznak.

Mi is csókoljuk az idei Utcazene Fesztivált, és örömmel konstatáljuk, hogy végre visszatértek a gyökerekhez, hűek a névhez. A rendezvénynek nem a nagy nevekről kellene szólnia, hanem a hangulatról, az életérzésről, egy gondolatmenetről, aminek központi motívuma a zene a nyílt és szabad utcán!

A péntek este sok alkalmi zenekart szült, volt akinek élete koncertjét, és olyan is akadt aki csak szimplán megfázott. Rácseszett ugyanis, aki a tegnap estét a szabad ég alatt töltötte. Hideg szél lett, a hőmérséklet őszi, a hangulat viszont nem lankadt a didergéssel.

Már kora délelőtt utcazenész lányokba botlottunk. Ők Budapestről jöttek, azt eszik és isszák, amit utcazenélésből összetarhálnak. Egyébként ők voltak a negyedik társaság, akiket a helyi félig sem telet kempingből páros lábbal rúgnak ki, mert nem foglaltak helyet. Úgy látszik az ottani gondok-tulajdonos vagy a pénzt vagy a fiatalokat utálja (ebből kettő ciki).

Bővítettük ismereteinket a kis színpados fellépők terén is. Találtunk új kedvenceket, pl. Pusztai Julit és bandáját és a valószínűleg leghülyébb nevű Hó Márton és a Jégkorszak nevű formációt. Este újra a külföldi zenészek szórakoztatták az utca fázó népét. Mi tegnap a kölcsön harmonikával játszó spanyol Gajdo együttesre ráztuk.

Ma lesz a főnap, két vállalkozó beszélgetéséből tegnap kiderült, hogy már nagyon várják a Szombati kavalkádot, ekkor vannak a legtöbben. A közönség egyéb iránt jó étvággyal iszik, egyik éjjel-nappali üzlet előtt sem lehet megúszni a sorban állást, az olcsóbbnál olcsóbb piákért. Akárkivel beszélünk, mindenki azt mondja, hogy a fesztiválok közül, még szállással is a veszprémi Utcazene a legolcsóbb.

A második nap is kibírhatatlan volt a hőség napközben, az esti vihar csak a bulizók ijesztgetésére volt jó. Az utcazenészek végre kimerészkedtek barlangjaikból, nyomták síppal, dobbal, vuvuzelával. A hálás magyar közönség egyetértően one more timeozott a menőbbnél menőbb külföldi együtteseknek.

Délután, a tikkadt fesztiválozók, a szavazatukért versengő utcazenészek koncertjeivel melegítenek, a belvárost behálózó kis színpadok előtt. A hulla másnapos fellépőkön ez nem látszik ugyan, pedig a tét nagy, az Utcazene Fesztivál győztes bandája 1 000 000 forintot ihat el.

Szerintünk a legfaszább jelenség idén is a TükeZoo. Róluk már tavaly is írtunk méltató sorokat. Ez azért van, mert mi elfogultak vagyunk a jó szöveg és zene iránt (kódjuk UZ06, a szavazás menetéről bővebben itt). A Trabisch című “koncertvégi” slágerükön kívül, az idei felfedezettünk a Tűsarok. De azt is jó tudni, hogy a Hiphop nem egy sport. A banda ma 16:30-kor játszik a Man at Work színpadon.

Egy náluk fiatalabb banda, a Young Bluesers is kitűnően nyomja. A válogatott Blues ér Rock n’ Roll slágerek közé hasonló stílusú, kicsit pörgősebb saját számokat is csempésznek. Sokan vannak a színpadon és mind remek zenész lesz (kódjuk a UZ20). A Márk fiúról (UZ10) már tegnapi képaláírásukban megmondtuk, hogy geci jó. Eddig ezek a fellépők voltak, akik jobbak voltak mint a Megasztár. Ugyanakkor vannak olyan bandák, akinél felmerült, hogy ha ők itt vannak, kik lehettek azok, akiket meg sem hívtak a rendezők (akiknek egyébként riszpekt).

A kis színpadok éjszaka sem állnak le, jönnek a külföldi faszaságok. Ilyen együttesekkel, mint Tolga vagy La Tresca. Mi tegnap a Wombo Orchestra koncertjén nyomtuk, a skapunkot, a Spar melletti színpadon. Elég nagy, majdnem nagyszínpadnyi közönség gyűlt össze (ők ma 22:30-tól a Gazdaságtudományi kar színpadán lesznek). Jó, nem voltak olyan sokan, mint az elég nagyot alakító LGT emlékzenekar koncertjén, ahol az emberek nem fértek fel a lelátókra, az utcán buliztak.

A válogatott és önjelölt zenészeken kívül a “veszpréminagycirkusz” mutatványosai is szórakoztatják a jónépet reményteljes produkcióikkal. Vannak tűzzsonglőrök, ördögbotterek, és még Marcell, a báhóc is osztogatja elképesztő szaltóit 20 magyar forint ellenében.

Kettőkor van lámpaoltás, a területet megszállják a rendőrök és csendre utasítanak minden renites elemet. Lehet, hogy túlságosan is beleélik magukat a megtisztelő feladatba, például minket komolyan viselkedni sem hagytak, mondván, hogy a Magyar Rendőség állományra nem kell “vigyázni”, elküldettünk, szégyelljük magunkat.

Ma folytatódik a kavalkád, borok a hűtőben, sör a kredencen. Ereszd el a hajam!

Veszprém kereskedelmének jelentős hányada, ez alatt a négy nap alatt zajlik le. Egy kedves kisbolt, a fesztivál legfrekventáltabb helyén, például csak a fesztiválra nyílt meg. Kétszáz forintot el nem érő pénzért kínálják a legnépszerűbb söröket, sőt a többi szeszt is minden üzletnél olcsóbban adják, kérésre poharakat, dugóhúzót is mellékelnek. Úgy látszik a helyi vállalkozók (akik évek óta szentségelnek már miatta) végre kitalálták, hogyan lehet felvenni a versenyt a város, és így a fesztivál közepén álló multi ellen. Kajából is több lett, több stand és pékség várja az éheseket, mobil kávézók is nyíltak.

A kevés utcazenész, aki tegnap vodkanaracs helyett mégis zenélésre vetemedett, már most a hazaútra gyűjt. A tehetségkutató (vagy inkább felvonultató) színpadok előtt, viszont már tegnap nem lehetett egy sört nyugodtan meginni, a felgyűlt tömeg miatt. Olybá tűnik, kezd iszonyat kevés lenni a házak közötti hely. A megnyomorgatott belsőszervek indexe szerint, már az előző évhez képest is többen vannak.

Az öregedő Kiscsillag együttes álldogáló férfii tegnap új elemmel bővítették a koncertrutint. Gumizsiráfos tinilányokkal énekeltették el vadonatúj számukat, valamint a van-e szándék című nótát. Nagyon “autentikusan” hangzott, bár többen, a külön üdvözölt, helyi Lovasi gimnáziumból sivítva utálták a választott csajokat.

Ami megnyugtató, hogy az Utcazene Fesztivált még nem kajolta be fesztiválüzem. Itt még trú az ortó és menő a ciki. Nincsenek szekuritisok minden színpadnál, nem kell “viselkedni”. Csávókám például tegnap többször a színpadon táncolt, de nem gyomrozták meg, csak visszalökték, ahova való, az olcsóért rohadt jól szórakozó csóró magyar fiatalság közé.

…és annyira reggae, és annyira metál és annyira pop. A TükeZoo együttes zenéje mégis leginkább annyira magával ragadóan nagyszerű.

Ahogy hallgattam őket, nem tudtam őket egyetlen zenei stílusba elhelyezni. Egyfajta rájuk jellemző kifordultsággal játszanak szinte mindent: reggae-t, sanzont, metált, funky-t, mégsem útkeresés ez és nem is paródia. Profi zenészek, hallatszik az előadásukon. Minimal felállásban játszanak, azaz kontrabasszus gitár, ütőhangszerek, és egy DJ. Az Utcazenén nem volt ott a csapat lemezlovasa, R-Nold, sőt az utolsó napi fellépésen már csak Babarci Bulcsú állt ki egy szál gitárral és játszotta el dalaikat. Érdekes volt látni, miként oldja meg az előző nap dobkísérettel előadott számokat egyedül.

De amivel leginkább belopták magukat a szívembe, azok a frappáns, nem komolykodó, életszeretettől sugárzó szövegeik. Könnyen megragadnak a fejedben, és miután megtanultad, énekled velük. Tipikusan olyan zenekar, akiknek az élő performanszaikat nem lehet kihagyni, mert igazán ott érvényesülnek. Negyven fokban is hangulatot csináltak, és hogy nem sokan táncoltak, az is csak a mondat elején említett nehezítő tényezőnek tudható be.

Összegezve nagyon jó koncerteket adtak, és ha feljönnek ide a nagy Babilonba, biztosan elmegyek bulizni.

No de villanyoltásig is sokan voltak, nagyon sokan. Vették az újságot, több helyen is felolvastunk, volt ahová odapofátlankodtunk, volt ahol kérték. A legnagyobb sikerélményem a magyar származású svéd (tegnap Magyarországra érkező) leányzónak eladott FÉLem volt.

A mai nap céljai, még többet felolvasni, eladni, még több érdekes embert megismerni, tombolni az Idraulici del Suono-n (ha már délelőtt behoztak minket a belvárosba autóval), megnézni a lányok kedvence spanyol Los Aslándticost, és addig utcazenészeket hallgatni, amíg egy árva dob is szól.

Van olyan szöveg, amihez egyszerűen nem szabad hozzányúlni, vagy ha igen, az adaptációnak nagyon meggondoltnak kell lennie. Például ilyenre gondolok, hogy lávjúbéjb’ arckifejezéssel nem kezdek bele, abba, hogy

„Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.”

A Keresek valakit pedig semmilyen célra nem használnám fel, mert ez a költő egy nagyon korai verse (mindössze 16 évesen írta), és ez még nem az az Attila, aki az irodalmi kultusz tárgya. De Vörösmartytól sem zenésítettem volna meg egy olyan – urambocsá – rossz versét, mint a Laurához címűt. Értem én, hogy V.M. neve is benne van a közismert irodalomkánonban, csakhogy a Szózatot már megzenésítették, a Keserű Pohár kihúzva, a többiről pedig itt lehet olvasni. Nyálas slágernóta nincs közöttük, bár tény: giccsnek jól eladható, csakhogy az irodalom nem egyenlő giccsel.

Varró Dániel szerencsés választás volt, vagy a Csonka vers (Hollós Korvin Lajos) csakúgy, mint Kányádi Békabúcsúztatója. A saját, közönséggel együtt énekelhetős daluk is teljesen a helyén van, a pocakos lányról.

A magyar irodalom különben tele van kevéssé ismert vagy a kánonból kiszorult, ám jó témájú, ritmusos, megzenésíthető szövegekkel, használható költőkkel, még akár kortársakkal is. Szerintem a zenekar jól tenné, ha utánaolvasna, megkeresné ezeket, és a nagy falatok helyett inkább ezekkel látná el „missziós” feladatát: az ún. kultúraközvetítést, jelesül közelebb hozni az irodalmat az érdeklődőkhöz.

„Óvodától, az általános iskoláig, fősulikba, egyetemekre sokszor megyünk “irodalom órát tartani.” Itt a fiatalok a zenén keresztül ismerhetik meg a tanult költők munkásságát, amit láthatóan jobban élveznek a szokványos tanulásnál. Ha így megszeretik Mórát, Márait, vagy éppen Kosztolányit, már megérte, és minket igazol, hogy nem csak jó, de szükség is van arra, amit csinálunk” nyilatkozzák magukról.

Arról nem is beszélve, hogy ezt a műfajt űzik náluk sokkal jobban is. Gondolok itt Ferenczi György Petőfi albumára, vagy Lackfi János és Lovasi András közös fellépéseire. Pedig nekik még giccses honlapjuk, jólfésült pózer portréik sincsenek.

A tegnapi koncertjük kapcsán úgy veszem észre, hogy az irodalomról egy csomóan még mindig úgy gondolják, hogy az amolyan szépkedő dolog, sok habbal, dobbal, nádi hegedűvel, és ezt az illúziót egy-egy ilyen nem átgondolt Mama megzenésítés, vagy Vörösmarty feldolgozás, sajnos csak megerősíti.

Jó lenne tehát, ha a nagy nevektől nem vennének át közismert (és néha már közhelyes) szövegeket. Nem lennék kíváncsi például egy Ady top 10-re, és hidegen hagyna a Tóth Árpád rock ‘n roll is.

„Milyen kedves, vagy kérhetnél csak úgy is pénzt”. Szóval lapot árulunk: rikkancskodunk mintegy. Igyekszünk felolvasni is. Meghallgatják, de azért kéne egy dob, bendzsó, vagy stílusosan nagybőgő még erre a térfélre, hogy versenyezni tudjunk a spanyolokkal.

Most a forróság éppen kitörölte a szókincskészletem, nehéz az írás. Az esti órákban könnyebb lélegezni, beszélni, mosolyogni, és azt mondani minden szembejövőnek, hogy „olvass verseket”. A „szoktatok verseket olvasni?” kérdésre meglepően sokan bólogatnak, sikerélmény odamenni az utcán gitározókhoz, a kalapot viselőkhöz („művészdivat” lenne?), az önmagukat virágoskertnek álcázókhoz.